HíreinkAz őssejt kutatásrólKezdetben a figyelem középpontjába került a kék-zöld alga különös hatása. Ez a növény olyan változásokat idézett elő az emberi szervezetben, melyek összetételét tekintve indokolatlannak bizonyultak. Többek közt javítja a látást, regenerálja az izületeket. Christian Dreapeau kanadai tudós rájött, hogy nem az alga összetételében, hanem az össejtek termelődésére gyakorolt hatásában rejlik a titok.
 Szabó László tudós és kutató nem állt meg ennél a felfedezésnél, hanem tovább gondolkodva arra a feltételezésre jutott, hogy, ha van a világon egy anyag, amely képes serkenteni az össejtek termelődését, akkor valószínű, hogy több hasonló hatású is létezik.
A pécsi tudományegyetemen létrehoztak Szabó László vezetésével egy kutatócsoportot, mely több különböző anyag hatását vizsgálta az össejtekre való hatásuk szempontjából. A vizsgálódás során kiválasztottak kilenc olyan anyagot, amelyek legalább 75%-kal növelik az össejtek termelődését és 6-10 órán keresztül folyamatosan a megemelkedett szinten tartják az őssejtszámot.
 A kutatás során nem csak azt vizsgálták, hogy bizonyos összetevők hatására a szervezet képes több őssejtet termelni, hanem azt is, hogy ezek az őssejtek valóban képesek hivatásuk elvégzésére.
A megfelelő anyagok kiválasztásánál tehát fontos szerepet játszott az is, hogy:
- az összetevők hatására termelődő őssejtek a véráramba kerülve életképesek maradnak-e,
- eljutnak-e a megfelelő sérült, vagy elhasználódott szövetekhez,
- és ott valóban képesek átalakulni a megfelelő sejtekké és beépülni a szövetekbe.
|
Minden 10.000 forint feletti megrendelés esetén a kiszállítás INGYENES !
A kosár tartalma
|